Anna Gavalda hangvételében van valami számomra tökéletes simulékonyság, ami miatt a történetei szinte minden erőfeszítés nélkül megtalálnak engem. Az biztos, hogy érzékeny és finom, de jellemző rá még valami folyamatos kontroll alatt tartó radarozás is. Figyel, észlel és leképez.
Legutóbbi magyarul megjelent kötete, az Életre kelni novelláira ugyancsak jellemzőek ezek.
Hét különböző írást tartalmaz a könyv, amiben közös vonásként a kapcsolatot jelölném meg. A főszereplők között, akik jellemzően ketten vannak, valami különleges viszony alakul ki, ami úgy gomolyog a levegőben, mint a köd vagy a füst. Erre is, arra is, nincs nyílegyenes útja, az olvasó is csak találgat, hová fog mindez vezetni. Egy "szocio-intellektuális" utazás.
A Trubadúrszerelem egy fiatal lány monológja, aki megismerkedik egy házibulin egy költővel, aki lovagként követi őt egészen az ágy-meleg környezetig, ahol végül neki is elmondhatja költeményét, ami csak neki és ott íródott. Úgy beleszenderültem a románcba, hogy villámként hasított belém a felfedezés, hogy a következő írás, már nem ennek a folytatása.
A Nők illegalitásban talán a kötet egyik legsistergősebb darabja. Az a bizonyos köd, amit említettem, ebben a történetben a legvaskosabb. Két nő találkozik egy kávéházban, egy szerető és egy özvegyasszony. Felfigyelnek egymásra, mindkettő különlegesnek és egzotikusnak tartja a másikat. Figyelik és várják egymást. Keresik a másik tekintetét, és a kapcsolódási pontot, egészen addig, míg egy nap kitárják lelküket a másiknak. A novella így magában is nagyon izgalmas volt, de körülbelül két-három nappal korábban olvastam egy Tóth Krisztina írást az Élet és Irodalomban, ami szintén két nő közötti kapcsolatot vezetett fel, és valami egészen hasonló érzéseket hívott elő bennem.
A Meg fog halni a kutyám szintén kiemelkedő alkotás, egy gyermek elvesztésének gyászáról, és annak a végső feloldásáról, a kiengesztelődés és megbékélés kérdéséről. Gavalda a teljes elnémulásig vezeti az olvasóját, addig míg a végén kifújhatja végre a benntartott levegőjét. Olvasás során mindvégig azt éreztem, hogy ez az írás jobb, mint az előző. De meddig lehet ezt fokozni?
A Happy Meal egy férfi és egy nő egészen bűbájos kapcsolatát ábrázolja. Jól megvezettek, de sebaj, miért nem figyeltem.
Az Életpontjaim novellánál ismét csak azt éreztem, hogy ez még ütősebb, mint az előző. Egy fiú és apja közti látszólag felületes, valójában nagyon is érzékeny, egymásra hangolódó viszonyról van szó. Lélegzetelállító a problémakezelés itt is. A fogyatékossággal való együttélés kérdésében gondolkodhatunk el az írónővel.
De a sokszínű kapcsolatok palettáján szerepet kap az időskori férfibarátság is a Baka című írásban. A könyv talán legrészletesebben kidolgozott munkája egészen gazdagon tárja elénk ezt a különleges viszonyt, amire szintén jellemző, hogy mélyre viszi olvasóját, egy burjánzó érzelemvilágba, ahol olyan kevesen járhattunk, és olyan mohó kíváncsisággal vetjük bele magunkat a kulisszák mögé.
A befejező darab, Egy fiú kicsit kiesett nekem. Egy háromnapos tivornyát követő vonatút történetének lehetünk tanúi. A monológ jelleg továbbra is megmarad, de ez az írás tetszett legkevésbé.
Könnyen olvasható, ugyanakkor érdekes történeteket kaphatunk Anna Gavaldától. Van bennük egy csepp maró magány, egy folyamatos feloldásra váró szükséglet. A történetek pozitív hatását pontosan az adja meg, hogy a szereplők nem vetik bele magukat a végső kétségbeesésbe, hanem nyitnak a másik felé, kezükbe veszik sorsukat, megadják a jobb életnek az esélyt. A véletlennek tűnő találkozások nem a sors játékai, hanem álruhában járó jolly jokerek. Egy barátnő, egy barátság, egy kutya, egy szerelem, egy gyermek mind-mind a szelíd boldogság reménysugarai az írónőnél, de csak akkor, ha meg merik nyitni önmagukat a másik felé.
Jó volt ezt olvasni, különösen egy új év elején.
Hozott pontszám: 5
"Vannak tyúkok, már nem emlékszem mi is a nevük, amik tollakat viselnek a
lábuk hátsó felén, így minden egyes lépés után eltüntetik a nyomokat,
hát én is így vagyok vele, csak fordítva: én mindent összezavarok magam
előtt, mielőtt kapcsolatba lépnék valakivel."
"Igaz, hogy mi ketten ritkán találkoztunk a következő hetek és hónapok
során, de tudtam, hogy maga ott van a szomszédban, hogy a szomszédban
ott van a jóság. Nevetségesnek tűnhet, hogy egy ilyen parányi mécses
világított be egy olyan sivár életet mint az enyém, de én értettem
magamat."
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése