Gyere, menjünk le a földi pokol mélyére!
Szerinted korgó gyomrod, meztélábod már az, vagy a vizes felmosórongy neked csapódó csípő karma? Mikor jutunk el az alsó határra? A penészes fal, a fojtogató bűz, a szűnni nem akaró gyermeksírás, vagy a testeden csattanó ártó kezek jajszava jelzi, hogy megérkeztünk? Vagy van még, mit el lehet venni? A csokoládé édesen olvadó, szájban szétterülő melegségét, vagy a boldogulás reményét? Mikor leszünk teljesen nincstelenek?
Az 1960-as évek Szabolcs-Szatmár-Bereg megye határszéli falvában vagyunk, ahol szétválaszthatatlanul keveredik magyar-román-rutén, cigány, zsidó és hucul vér. A szegénység és kifosztottság legvégső állomása ez, ahol a kiszolgáltatottság szélsőségét a történetet mesélő fiúgyermek képes a leghűségesebben megjeleníteni. Őszinte, a végsőkig naturális ábrázolásokkal dolgozik Borbély, amikor arra vállalkozik, hogy a létezés egy végső pontjára vezesse olvasóját. A folyamatosan terhelődő szemlélő pedig szomjazza a legkisebb örömöt is, ami felszíthatja benne a jobb élet reményét. Szociológiai tanulmány, ami egyszerre időbe kötött, másrészt végtelenül rugalmas, és a mindenkor jelenlevő kiszolgáltatottság ódája. A politikai nézetek és szlogenek változhatnak, de a prímszámok magánya örök. A felnövekvő gyerek folyamatosan ezzel az egyedülléttel, a meg nem oszthatósággal számol, miközben kimondatlanul is keresi a saját útját, saját hangját. A máshová született gyerekek néma panaszdalát találjuk a sorok között. De nem csak a gyerek az, aki helyét nem leli, hanem itt van az anyja, ki képtelen beilleszkedni a paraszti világba, vagy az apja, kinek létezését mindvégig a kivetettség jellemzi. Kuláknak nem elég kulák, párttagnak nem elég jó, belengi a balkézről születettség örökké felderengő jele. Kopár világ ez, ahonnan menekülne az olvasó, de valami meg nem határozható, ránk ragadó, fogva tartó vákuum miatt képtelenség elmozdulni a regény mellől. Ugyanakkor Borbély Szilárd stílusára nem lehet azt mondani, hogy sivár, hogy lecsupaszított lenne. Nem. Tele van jól megragadott, villanó képpel és mindent kifejező, esszenciálisan besűrített szaggal. Olvasás közben kitörölhetetlenül körbevettek ezek a szinte elviselhetetlen kipárolgások, a gyermeki érzékelés őszinte reakciói.
Kim Leine Végtelen-fjord prófétáinál éreztem valami hasonló, maró kínt. Ami pont a kiváltott undor miatt vált képessé arra, hogy egy szemvillanás alatt megteremtse a történet miliőjét.
Az életrajzi fikció kategóriával jelölt kötet Borbély Szilárd múltjának morzsáiból táplálkozik. Meghatározhatatlan, hogy hol mosódik össze a valóság a fantáziával. De a keret adott. A helyszín, a körülmények, a kivetettség. Annak tudatában, hogy a kisfiú kikerül majd innen, lényegesen jobb helyzetben vagyunk mi, az utókor, de a szerző későbbi sorsa, szüleinek tragédiája olyan, mintha a Nincstelenek kódája lenne. Kihagyhatatlan könyv.
Hozott pontszám: 5*
Borbély Szilárd
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése