Wilhelm Kerr, a Berlini Filharmonikusok vezetőkarnagya közel tíz éven keresztül próbálkozik megalkotni azt a tökéletes zeneművet, amely a második világháborúval kapcsolatos érzelmeit szándékozik a felszínre hozni. Az Európa szimfónia, mely Beethoven V., Sors szimfóniájának egyfajta modern válasza igyekszik lenni, immáron elkészült, s a tökéletességhez szükséges utolsó hozzávaló is megvan. Ez a csöppet sem elhanyagolható alkotóanyag pedig a Kolozsvári és a Berlini Filharmonikusok közös zenekara, akik a darab megszólaltatói. 1971-ben ez nem kis teljesítmény. Romániában virágkorát éli a Ceaușescu diktatúra, Berlinben áll a "Fal", sehol sem könnyű. Különösen nem Kolozsváron, ahol történetünk játszódik.
András, avagy Andreas Pop a kolozsvári párttitkárhelyettes, Gheorghe Pop és Magyari Enikő, ápolónő vegyes házasságának egyetlen gyermeke. A csendes kisfiú zenei tehetsége hamar megmutatkozik, és apja tiltakozása ellenére hegedülni tanul. De a szigorú szülő nem csak a zenei, hanem a német nyelv tanulásával szemben is ellenérzéssel viseltet. Mintha egyrészt saját kisebbségi komplexusát kellene legyőznie, másrészt úgy érzi, hogy ezek szakadékot képeznek a fia és közte. Egyre nehezebben találja meg a gyerekkel a közös hangot. András zenei kibontakozásának és felnőtté válásának lehetünk a tanúi a hidegháborús években, ahol mindenhol elhallgatással és titkolózással találkozhatunk. Ebben a nehéz időszakban csak a zene tartja a lelket a fiúban, s a lassan színre lépő szerelem. Választottja Maia, az anyai ágról magyar származású, kolozsvári hegedűs lány. Útjuk hirtelen szétválik, ami megviseli az éppen önálló életet kezdő Andrást. Nagy esélyt kap az élettől, amikor kilátásba kerül, hogy eljuthat a zenekarral Berlinbe, Wilhelm Kerr szenzációs koncertjére. Ez a fiatal tehetség egyetlen esélye, hogy felfedezzék, és új életet kezdhessen a vasfüggöny mögött. A kijutásnak azonban meg kell fizetni az árát. Vajon a beteljesülésre vágyó szerelem és művészi ambíció elég húzóerő ahhoz, hogy meghozza ezt az áldozatot.
Anyja úgy véli, hogy András elég felelősségteljes már ahhoz, hogy feltárjon előtte valamennyit a múlt elhallgatott titkaiból. A hihetetlen borzalmak a háború utolsó éveinek kényszermunkatáborait mutatják be a fiúnak, de ez még mindig csak egy része az igazságnak. Az utolsó lapig van a szerzőnek kitárásra váró ajtaja. Mindeközben kicsit a nyugat-németországi idillbe is beleszagolhatunk, érintőlegesen találkozhatunk az újabb generáció háborúfeldolgozó tudatával, a felelősségvállalás kérdésével.
Szántó T. Gábor kötete olvasmányos, könnyen követhető a történet cselekménye, igazán élvezetes regény. Az olvasó egész végig érzi egy nagy titoknak a zsibongását a háttérben, aminek a kipattanásig meglévő feszültsége szintén hozzáad az olvasási élményhez. Emellett a mindent beborító zene dallamosan viszi tovább az eseményeket, átível nemzeteken, országokon, és feleslegessé teszi a tolmácsolást is, akárcsak azok az elemi érzések, melyeket a terror évei hoznak napvilágra. A szerző mégis kissé óvatosan nyúl ezekhez a súlyos dolgokhoz. Emiatt úgy éreztem, hogy semmi nem kapta meg a kellő mélységet, minden csak a felszínt kapargatta. Nem tudtam igazán átélni Enikő tragédiáját, András vágyait vagy Kerr életét. Tényleg fontos problémák kerülnek terítékre, de kicsit címke jellege volt mindennek; zsidóság, magyarságtudat, kényszermunka, beépített emberek, 1968-as események, Románia szerepe, disszidálás, ideológiai forradalom, apai-fiú kapcsolat. Egyik téma sem tudott igazán átütő lenni, picit elnagyoltnak éreztem ezeket, mégis a szerző sikeresen hozta a reményteli jelenbe történetét. Nekem nagyon sokat dobott a könyvön a zenei -talán nem is annyira háttér-, szál, ami tényleg erősített abban, hogy egy hiteles képi világ jelenjen meg a szemem előtt. Emiatt méltán érezhetjük mindannyian, hogy egy nagyon jó film is lehetne a regényből, ami jó történelmi tablót kínálhat az időszak áttekintéséhez.
Hozott pontszám: 4
Szántó T. Gábor
Fotó: Czirják Pál
"Radu becsempészett nyugtatókon él azóta, hogy eltávozásán, Kolozsváron
egyszer kigombolt kabátban, sapkával integetett be szülei ablakán, és
egy civil ruhás katonatiszt ráordított, hogy vegye fel a sapkát,
gombolja be a kabátot, és tisztelegjen."
"Sosem tudta elmondani pontosan, mit érez, amikor hirtelen átszakad az idő fala, és minden, amit átélt, újra itt van."
"Klausra mindenki felnéz. Nemcsak műveltsége és tájékozottsága, hanem
személyiségének súlya és meggyőző ereje miatt is, amiben szerepe van
férfias szépségének, dús barna szakállát ellensúlyozó lágy
arcvonásainak. Nem túl magas, de erőteljes testalkatú férfi, Peter úgy
tippeli, idősebb a többieknél, de nem a kora, még csak nem is a
műveltsége, inkább valami, jobb híján így fogalmazta meg magának,
szuggesztív erő teszi őt a csoport középpontjává."
"Egyre nyomasztóbbá válik, hogy folyton figyeli önmagát. Mintha valami
hasadás folytán időben elcsúsznának a tettei és az észlelései, és
rálátna a lehangoló, szűk hasadékra."
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése