" – A segíteni akarás nem egyenlő azzal, hogy azonosulok a másik
gondjával-bajával. A segítés, a támogatás épp ott kezdődik, hogy kívül
maradok, így képes vagyok a támasznyújtásra, tudok más nézőszempontból
tekinteni a helyzetre. Nyugodt maradok, erős maradok, önmagam maradok.
Ha átveszem a másik lelkiállapotát, ha empátia helyett egyfajta kompániát vállalok, akkor könnyen előfordulhat, hogy érzelmileg alkalmatlannál válok a segítésre."
Szinte minden önismereti könyv közvetíti azt gondolatot, hogy kinézetünkkel jelzéseket küldünk a környezetünk felé. Legyünk túl soványak, szürkék, vagy éppen túlsúlyosak. Mára teljesen elfogadott tény, hogy a súlyfeleslegtől megszabadulni nem tudó emberek, valami egészen mástól nem tudnak megválni. Legyen az hamis biztonságérzet, félelem, a versengés visszautasítása, egy tekintélyes fellépés megóvása vagy ki tudja mi?
Dr. Lukács Liza egy terápián keresztül szeretné bemutatni, hogyan lehet kibontani azt a tömörített adathalmazt, amit páciense, Edina súlyfeleslege hordoz. 22 év végeláthatatlan fogyókúrás kudarcai, a félsikerrel kényeztető álmegoldások után, egy pszichológus próbálja feltárni az okokat. A közel egy évig tartó kezelés különböző állomásokon keresztül vezet, mely elsőként a testünk üzeneteire fókuszál. Amikor megjelenik a falási inger, akkor kell sarkát megvetve Edinának önmagára reflektálni, mit érez, miért érzi azt, és ezzel párhuzamosan megkérdezi magától, hogy kell-e neki az étel, vagy valami másra lenne most szüksége? Nagyon apró lépésekkel jut el áhított céljához a terápia páciense. Nem árulok el nagy titkot, hogy mire Edina a kezelés végéhez ér, már rég nem a felesleges kilókról van szó, hanem a lenyelt vágyakról.
Alapvetően sok emberhez hasonlóan, szeretek pszichoterápiákat bemutató történeteket hallgatni, olvasni, nézni. De volt néhány csalódásom is ebben a körben. Nem szeretném megnevezni, hogy kiről van szó, a lényeg, hogy mi, akik a segítő szakmában dolgozunk, alapvetően a személyiségünket tesszük oda. Elég kiábrándító azt látni, amikor emberi gyarlóságunk, önös érdekünk kiütközik egy eset kapcsán. Éppen ezért dupla öröm volt megtapasztalni ebben a könyvben a terapeuta hozzáállását. Ki kell emelni azt a nem elhanyagolható tényt is, hogy magyar terepen dolgozik a pszichológus, magyar emberekkel, magyar léptékkel. Természetesen és emberien tudott így hatni az egész probléma és megoldása is.
Nagyon jó volna, ha mindannyian képesek lennénk a dolgok mögé látni, amikor valamilyen szélsőséges testalkatú emberrel találkozunk. Olvasás közben nagyon sokszor visszaigazolódtak azok a tapasztalataim, amiket a gyerekekkel való foglalkozásaim során átéltem. Persze tanulja az ember, de egész más megélni azt, hogy a szülőtől bármilyen oknál fogva megfosztott gyerek egyetlen eszközzel rendelkezik, egy dolgot képes megcsinálni, azt, hogy nem eszik. Bünteti önmagát, jelez a környezetének, tiltakozik a kialakult helyzet miatt. Egészen megdöbbentő volt látni, amikor a másfél éves gyermek hánytatta magát, vagy rosszullétig tömte magába az ételt. Ha a gyermek, minden tudatosságot nélkülözve ezt csinálja, miért tenne másként, a számos helyzetet feldolgozni képtelen felnőtt?
"Edina azt akarta, hogy tegyem még erősebbé, kitartóvá,
megingathatatlanná. Akit nem érint meg, akinek nem fáj semmi, és könnyen
vállat ránt. Ebben látta a megoldást, és ennek hiányával indokolta a
túlsúlyát és a túlevéseit. Csakhogy én nem tudok ilyen vagy olyan
embereket „előállítani”, nem faragott emberek lépnek ki a rendelőmből.
Sokkal inkább önazonos emberek, akik esendőek, hibáznak, érzékenyek,
dühösek, szeretnek, tanácstalanok, s mindezzel együtt strapabíróak, ha
nem is kőkemények. A lényeg, hogy mindezen vonásaikkal békében és
egységben élnek." (81.oldal)
Ez volt az első kötet, amelyet a HVG Kiadó gondozásában megjelent A terapeuta esetei sorozatból olvastam, de hálás szívvel gondolok arra a páciensre, aki hozzájárult történetének megosztásához!
Köszönjük!
Szerintem a sorozat többi része is érdekes és tanulságos lehet!
Hozott pontszám: 5
 | |||||||
| Dr. Lukács Liza |
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése