A héten harmadikként olvasott kötetre már végképp nem tudok normális magyarázatot adni. Se várólistán nem volt nálam, se zsűrizésre nem vár, én mégis leemeltem a könyvtár polcáról. Miért?
A már jól ismert gyöngém, a zene téma miatt, másrészt a megkapó borítója miatt, és harmadrészt, amikor kinyitottam ezt a kis post it cédulát találtam benne:
Hát lehet ennek ellenállni? Lehet, de nem tettem.
Az alapvetően ifjúsági kategóriás könyv gyorsan olvasható, kifejezetten nagy betűméretben, nagy sortávval van szedve. Ha van egy nyugodt órája az embernek, akkor elutazhat picit az olaszországi kisvárosba, ahol június nyolcadikán egy földrengés következtében összeomlott iskola alagsorában rekedt hat diák és a nekik éppen zongoraórát adó oktató történetével ismerkedhetünk meg. Innen kezdve két szálon fut a cselekmény. Egyrészt a ledőlt falak között vagyunk a gyerekekkel, másrészt pedig Federico, a "zongoratanár" történetét hallgathatjuk meg.
Picit nehezen indul be a történet, ami a két egymásba tekeredő téma éles váltakozása miatt egyfajta szakadozottság élményt ad. Ez nem olyan nagy baj, csak rá kell hangolódni.
A gyerekek alagsori napjai a tipikus korlátozott életminőség jegyeit hordozzák, de ugyanakkor rendelkeznek egyfajta nagyvonalúsággal is. A fogságba esettek ugyanis nem próbálnak kiszabadulni, nem tervezgetnek, különösen kétségbe sem esnek. Nyugodtak, szelíd türelemmel viselik megpróbáltatásaikat. Zenélnek. A minden pátosz nélküli zongorázás emeli őket az események fölé. A bezártság alkalmát adja a hosszú muzsikálásnak, melynek szüneteiben Federico meséli el saját történetét. Következetesen nem használom a zongoratanár kifejezést, hiszen az alig tizenkilenc éves ifjú oktató még szinte maga is tanul. Sőt, valójában azért vállalta el, hogy oktatja a gyerekeket, mert nincs saját hangszere, és csak így jut gyakorlási lehetőséghez. Miután ráunt a sportolásra, úszásra, miegymásra, elhatározta, hogy megtanul zongorázni. De ahhoz, hogy ki tudja fizetni az zeneórákat, állást kellett vállalnia. A környék leghíresebb zongorakészítő - javítójánál vállalt munkát, majd elszegődött annak szomszédságában, egy másik mesterhez. Izgalmasan szövögeti Rinaldi az eseményeket mozgató szálakat, de ezek az izgalmak egy kiskamasz mércéjéhez igazítottak.
Picit értetlenül állok a rövid fejezetek címével kapcsolatban is. Minden rész ugyanis egy híres zeneszerző nevét viseli. Ha nagyon akarom, képes vagyok hangulatokat rányomni a muzsikusok kapcsán ezekre a blokkokra, de az nagyon sablonos gondolkodásra vallana. Inkább maradok értetlen.
Patrizia Rinaldi regényével elnyerte a Premio elsa Morante Ragazzi, a Premio Nazionale di Letteratura per ragazzi "Mariele Ventre" díjakat.
Érdekes, kicsit levegős szerkezete miatt elsőre nehezebben befogadható irodalom.
Hozott pontszám: 3/4
 |
| Patrizia Rinaldi (Kép) |
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése