Tóth Krisztina - Fehér farkas

Tizenhat kőkemény mai, ugyanakkor időtlen novella Tóth Krisztina legújabb kötetében. Tömören így foglalhatnám össze a tegnap délutáni olvasási élményemet. 

Csutkára szedett valóság, csontig lecsupaszolt lélekre vetkőzések jellemzik ezeket az írásokat. 

Már a tavalyi Párducpompánál is éreztem egyfajta komolyodást a témákban, de amíg az a kötet valahogy inkább kívülre néz, a környezetre, addig a Fehér farkas befelé fordul. A novellák főhősei nemhogy önmagukra fókuszálnak, hanem még  annál is mélyebbre utaznak, befelé, lefelé a múltba. A korábban átélt élmények feldolgozatlan, vagy feldolgozhatatlan auditálása zajlik, amikor a szereplők próbálják élni jelenlegi életüket. A legtöbbjük hordoz magában egy sebet, amire leginkább az öntudatlan létezés jellemző. Van ott valami, valami meg nem fogható, ami hat, ami befolyásol, amiért azt teszik, amit tesznek. Az olvasó pont azért tud azonosulni ezekkel az alakokkal, mert benne is van egy hasonló seb, egy heg, egy hiány, egy vágy, amit ő maga sem tud talán megfogalmazni, de hordozza. Számomra ezt leginkább a Tizenhét lakás című novella jelenítette meg, melyben egy fiatal nő végigjárja a lakótelepi eladó ingatlanokat, melyek gyermekkori lakásuk alaprajzával megegyezőek. Keres valamit, át akar élni valamit, de csak sejthetjük, hogy mi lehet az. 

A történetek egyértelműen sötét tónusúak, szinte kivétel nélkül határátlépésekről szólnak. Az intim zóna megsértéséről, gyermekkorban elszenvedett abúzusról, gyászról, eltitkolt szexuális orientációról,  titkokról.

A mindennapi életünk képeibe kapaszkodik a szerző, onnan hozza a figuráit, sőt a helyszínek is kézzel foghatóak, leginkább a lakótelepi környezet dominál, de van balatoni nyaraló, kórház, antikvárium, pályaudvar is. Egyszerű dolgok, ahol minden megfordulhat egy pillanat alatt.

Tóth Krisztina prózáját a minimalizmus jellemzi, minden felhasznált szava és képe funkcióval bír. Nincs bennük semmi felesleges. Fájdalmas novellák ezek, nem is jó egyedül olvasni. Kell hozzá egy támasz! Igazából mindegyik írás megtalált engem, de leginkább a Borjú, a Tizenhét lakás, A nő, aki nem törölte le az apját tetszett a legjobban. Sőt, az első, a Lift című novella is nagyon találó, és ad a kötetnek egy jó felütést, bár kicsit egyszerűnek tűnhet elsőre, mégis mindvégig ott kering bennünk, mint a lépcsőház falai között rekedt zokogás. 

Hozott pontszám: 5