Sok címkét tudnék most ajándékozni ennek a könyvnek, hogy "apa regény", meg "krimi", de nekem elsőre mégis valami "hajós-vizes" kifejezés jut eszembe.
A fejemben létezik egy kaszt, amibe az olyan regények kerülnek, mint a Tengeróceán (Novecento), Az öreg halász és a tenger, a Hullámfutó, A tengerparton futó tarka kutya, de még a Horgonyhely is, ahol egy zárt térben, nevezetesen a tengeren, a külső ingerektől -mondjuk úgy- korlátozott körülmények között vannak jelen a szereplők. Olyanok, mint a tesztalanyok.
Klausztrofóbia a végtelen óceánon. Azért ez dermesztő, nem?
Különösen jellemző ez Heijmas regényére. Az elsőkönyves, holland szerző főhőse egy apa és az ő hétéves lánya, Maria. A férfi otthagyja állását, vesz egy kisebb vitorlást, és afféle tengeri hobó módjára éli életét. Három hónapja kalandozik kint a vizeken, amikor útjának utolsó szakaszán felveszi lánykáját, hogy a hátra lévő két napot együtt töltsék az Északi-tengeren.
Az úton levés szimbolikája mellé, ami ne felejtsünk el a végtelen vizeken zajlik, csatlakozik az anya felé közelítő család képe. A magyarázatok végtelen sorára ad lehetőséget a szituáció. De amellett, hogy a szerző kiemeli a szülői szerepkört, a tudás átörökítését a következő generációra, valójában szétszedi olvasóját.
Ez a kétszáz oldal valódi hajókázás. Aki olvasni kezdi Heijmans regényét, az beszáll abba a lélekvesztőbe, ami a viharos tengeren hánykolódik. Hihetetlen feszültségek közepette próbáljuk fejünket kint tartani a vízből, megérteni mi történik valójában, miközben oldalról oldalra át leszünk dobva egy másik nézőpontba.
Utólag, ennek a kisregénynek legnagyobb bravúrja az az írói eszköztár, amit a szerző alkalmaz. Ringat, és ringat, és ringat, majd kiborít a csónakból.
Mi meg még élvezzük is.
A könnyen és gyorsan olvasható történetet Jeanna Arts egyoldalas, kifejező illusztrációi hozzák még közelebb. Érdemes rászánni ezt a két három órát. Aki kéri, annak kölcsönadom.
Hozott pontszám: 5
"Túlélni is csak rutinból lehet. Ha baj van, vakon tudni kell, mi hol van. Ha nincs meg ez a rendszeresség, összegabalyodnak az ember gondolatai. Minden egyszerre jut eszébe.(...) Aki nem gondolkodik tisztán, azt magával sodorja a tenger."
"Nem akartam a végére gondolni. Az egyelőre maradjon a lehető legtávolabb
tőlem. A tengeri út első óráiban az ember mindig a túlpartra gondol.
Aztán, amikor megpillantja a túlpartot, már nem is akar eljutni oda."
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése