Dahl, Niels Fredrick - Úton egy barát felé

Évek óta várólistán volt nálam ez a könyv. Az új év első lendületében gyorsan el is olvastam, enyhítve egy kicsit  lelkiismeretem terhén, amit még az is tetézett, hogy a kötetet  a Scolar Kiadó ajándékozta nekem évekkel ezelőtt.  Nem is tudom, miért húztam eddig? 

A tizenegy éves Vilgot Oslóban él apjával, anyjával, és azt szeretné elmesélni, hogy mit történt vele, amikor éppen úton volt egy barát felé. Ez egy hosszú-hosszú mese, ami a harminc évvel későbbi jelenbe vezet. A két idősík összemosódik, úgy ahogy senki sem tudja szétszálazni magában a megélt események hatásait. 

A kisfiú végtelen magánya rásütött billogként világít, és ez sebezhetővé teszi őt. De a jeleket nem mindenki látja. Akinek látnia kéne, az meg főleg nem. "Anya meg apa nem vesz észre..." Mint egy kis vándormadár jön megy a házak közt, felkeresi a barátait, a szomszédokat, kapcsolódási pontot keres a ház más lakóival, a gróffal, bárkivel. Ezt a végtelen utazást próbálja elmondani nekünk, újra és újra felkeresve azt a pontot, ahol még minden rendben volt. A regény feszültségét az adja meg, hogy folyamatosan közeledünk a kimondás felé, már majdnem kibuggyan valami, és akkor éles kanyarral fordulunk, és még mindig úton van a kis Vilgot. A szerző hihetetlen rezignáltsággal mesél tovább valamiről, ami nem az, amit olvasója hallani akar. Aztán egy váratlan pillanatban nyersen elénk veti az igazságot. 

A harminc évvel későbbi események szintén Vilgot szájából hangzanak el. Jelen helyzetéből érthető, hogy sérült lett. Egy gyönyörű metaforát használ Dahl ahhoz, hogy megértsük az események láncolatának hatásait a gyerekre. 

Itt van ez az elnyújtott történetmesélés, ami a magányos ember borostyánba kövült sebeit láttatja, amit ki akarnánk bontani, közben tudnunk kell, hogy a felszabadítás nem mindig reptet. Az igazság napvilágra kerülése mégis minden dolog örök dinamizmusa, a jóvátétel, a hibákból való tanulás, a vétkesek megbüntetése valahol muszáj, hogy megtörténjen! Ennek egy különleges irodalmi formáját választotta a norvég szerző. 

Az elhallgatások valahol mindig itt végződnek. Ezért szembeszállok azokkal, akik azt mondják, hogy az egész történet "egy banális csattanóra van felfűzve", mert ez a regény egy szerencsétlen öngyógyítási folyamat leírása, és minden szőnyeg alá söpört dolog így működik. Nyomot hagy és ezek gyakran életre szólóak, csúnyák, hegesek. 

Hozott pontszám: 5

 Niels Fredrik Dahl

 "Anya mellé ülök, visszamegyek a sírhoz, és mellé bújok, Anya nem mondja, hogy minden apróság miatt elsírod magad, Vilgot. Ezúttal nem. Minden apróság miatt elsírom magam, anya. Anya megveregeti a hátamat, a keze végigsimítja a nyakamat. Mi áll majd az én sírkövemen, ha meghalok? Hiányzom én valakinek? De nem bírok beszélni. Anya mellé bújok, keze a nyakamat simogatja, keze végre a nyakamat simogatja."

"Nem volt hely a számomra. Anya. Sehol nem volt hely a számomra, mindenkinek volt valakije, és a Kólásembernek én jutottam."

"Azt akarja mondani, belehal abba, hogy megbilincselve áll, gúzsba kötött lábbal és nyakkal, azt akarja, engedjem őt szabadon, engedjem vissza saját, pajtán túli világába. Talán nem tudja, milyen messzire szakadt az otthonától, talán nem tudja, mi az, hogy otthon, talán nincsen otthona, talán van otthona, de nem akar ott lenni, talán van otthona, de inkább messziről elkerüli?" 

Gavalda, Anna - Életre kelni

Anna Gavalda hangvételében van valami számomra tökéletes simulékonyság, ami miatt a történetei szinte minden erőfeszítés nélkül megtalálnak engem. Az biztos, hogy érzékeny és finom, de jellemző  rá még valami folyamatos kontroll alatt tartó radarozás is. Figyel, észlel és leképez. 

Legutóbbi magyarul megjelent kötete, az Életre kelni novelláira ugyancsak jellemzőek ezek. 

Hét különböző írást tartalmaz a könyv, amiben közös vonásként a kapcsolatot jelölném meg. A főszereplők között, akik jellemzően ketten vannak, valami különleges viszony alakul ki, ami úgy gomolyog a levegőben, mint a köd vagy a  füst. Erre is, arra is, nincs nyílegyenes útja, az olvasó is csak találgat, hová fog mindez vezetni. Egy "szocio-intellektuális"  utazás. 

A Trubadúrszerelem egy fiatal lány monológja, aki megismerkedik egy házibulin egy költővel, aki lovagként követi őt egészen az ágy-meleg környezetig, ahol végül neki is elmondhatja költeményét, ami csak neki és ott íródott. Úgy beleszenderültem a románcba, hogy villámként hasított belém a felfedezés, hogy a következő írás, már nem ennek a folytatása. 

A Nők illegalitásban talán a kötet egyik legsistergősebb darabja. Az a bizonyos köd, amit említettem, ebben a történetben a legvaskosabb. Két nő találkozik egy kávéházban, egy szerető és egy özvegyasszony. Felfigyelnek egymásra, mindkettő különlegesnek és egzotikusnak tartja a másikat. Figyelik és várják egymást. Keresik a másik tekintetét, és a kapcsolódási pontot, egészen addig, míg egy nap kitárják lelküket  a másiknak. A novella így magában is nagyon izgalmas volt, de körülbelül két-három  nappal korábban olvastam egy Tóth Krisztina írást az Élet és Irodalomban, ami szintén két nő közötti kapcsolatot vezetett fel, és valami egészen hasonló érzéseket hívott elő bennem. 

A Meg fog halni a kutyám szintén kiemelkedő alkotás, egy gyermek elvesztésének gyászáról, és annak a végső feloldásáról, a kiengesztelődés és megbékélés kérdéséről. Gavalda a teljes elnémulásig vezeti az olvasóját, addig míg a végén  kifújhatja végre a benntartott levegőjét. Olvasás során mindvégig azt éreztem, hogy ez az írás jobb, mint az előző. De meddig lehet ezt fokozni? 

A Happy Meal egy férfi és egy nő egészen bűbájos kapcsolatát ábrázolja. Jól megvezettek, de sebaj, miért nem figyeltem. 

Az Életpontjaim novellánál ismét csak azt éreztem, hogy ez még ütősebb, mint az előző. Egy fiú és apja közti látszólag felületes, valójában  nagyon is érzékeny, egymásra hangolódó viszonyról van szó. Lélegzetelállító a problémakezelés itt is. A fogyatékossággal való együttélés kérdésében gondolkodhatunk el az írónővel. 

De a sokszínű kapcsolatok palettáján szerepet kap az időskori férfibarátság is a Baka című írásban. A könyv talán legrészletesebben kidolgozott munkája egészen gazdagon tárja elénk ezt a különleges viszonyt, amire szintén jellemző, hogy mélyre viszi olvasóját, egy burjánzó érzelemvilágba, ahol olyan kevesen járhattunk, és olyan mohó kíváncsisággal vetjük bele magunkat a kulisszák mögé.

A befejező darab, Egy fiú  kicsit kiesett nekem. Egy háromnapos tivornyát követő vonatút történetének lehetünk tanúi. A monológ jelleg továbbra is megmarad, de ez az írás tetszett legkevésbé.

Könnyen olvasható, ugyanakkor érdekes történeteket kaphatunk Anna Gavaldától. Van bennük egy csepp maró magány, egy folyamatos feloldásra váró szükséglet. A történetek pozitív hatását pontosan az adja meg, hogy a szereplők nem vetik bele magukat a végső kétségbeesésbe, hanem nyitnak a másik felé, kezükbe veszik sorsukat, megadják a jobb életnek az esélyt. A véletlennek tűnő találkozások nem a sors játékai, hanem  álruhában járó jolly jokerek. Egy barátnő, egy barátság, egy kutya, egy szerelem, egy gyermek mind-mind a szelíd boldogság reménysugarai az írónőnél,  de csak akkor, ha meg merik nyitni önmagukat a másik felé.  

Jó volt ezt olvasni, különösen egy új év elején. 

Hozott pontszám: 5

 Anna Gavalda

"Vannak tyúkok, már nem emlékszem mi is a nevük, amik tollakat viselnek a lábuk hátsó felén, így minden egyes lépés után eltüntetik a nyomokat, hát én is így vagyok vele, csak fordítva: én mindent összezavarok magam előtt, mielőtt kapcsolatba lépnék valakivel."

"Igaz, hogy mi ketten ritkán találkoztunk a következő hetek és hónapok során, de tudtam, hogy maga ott van a szomszédban, hogy a szomszédban ott van a jóság. Nevetségesnek tűnhet, hogy egy ilyen parányi mécses világított be egy olyan sivár életet mint az enyém, de én értettem magamat."

Bodor Ádám - Sehol

Hét teljesen más, mégis valahogy ugyanolyan novella lapul Bodor Ádám kötetében. Van ebben valami megnyugtató, és én, aki szeretem az érdekes irodalmi kísérleteket is, nagyon jóleső érzéssel vettem tudomásul ezt a kiegyensúlyozott, teljesen sima stílust. 

Egyik írás kapcsán sem jelent meg semmi katartikus élmény nálam, inkább egy nyugalom, hogy lám-lám, az élet és a halál mégiscsak valami pont ilyen dolog. 

Mind a hét alkotásra jellemző, hogy ezt a végtelenségét onnan meríti, mintha egy nagy egységből ragadták volna ki minden egyes jelenetét. Pár oldal alatt úgy teremti meg a szerző a szereplők plasztikusságát, hogy pont annyit tudunk róluk, ami a számunkra fontos lehet. Nincs kérdésünk, az adott kellékekkel felépítjük a minijeleneteket. 

Az első írásban, a Matterhorn mormotáiban egy természettudós, egy kutató figyeli az állatok viselkedését, miközben megtudja, hogy korábban őt is megfigyelés alatt tartotta a rendszer. Anélkül, hogy akár az egyik, akár a másik nézőpont ki lenne fejtve, a novella megad egy külső-felső látásmódot az olvasónak, egy eszközt, amivel párhuzamba állíthatja saját életének fontos részeit. 

A Paraszkíva családjelenete számomra semmi mondanivalóval nem bír, mégis olyan tökéletesen ölt alakot az egész történet, hogy úgy érzem, örökre megjegyzem minden részletét. Egy mérgezés titokzatos esete áll a cselekmény fókuszában, de bűnöst, elkövetőt ne is keressünk, mert ilyesfajta dinamizmus nincs a novellában. Ha kedvünk van, befejezhetjük, eljátszhatunk az ötlettel. 

A következő novellában, a Hekkben is a halál kap főszerepet. Egy tragikus, vagy komikus, de mindenképp ironikus halál. Az atmoszféra megteremtése itt is remekül sikerült Bodornak,  meg nem mondtam volna, hogy nem a Havasokban járunk. Időn kívüliség, parttalanság jellemző erre is. 

A Leordínában is jelen van a szélesség, térben is időben egyaránt, bár ennél a történetnél szerepet kapnak az évek is, akárcsak a levágott haj. 

A haj játszik főszerepet a Milu című írásban is, ami a biblikus sámsoni történetből merítkezik. A cselekmény mágikus jellemzői ellenére rém egyszerű, a szükséges értelmezés az olvasóra van bízva. De az a kép, hogy vércseppek jelenjenek meg a levágott hajvégeken, soha nem jutott még eszembe. Nehéz lesz ezek után ettől szabadulnom. 

A Pitvarszk egy ismeretlen helység neve, ahonnan főhősünk levelet kap. Bizony, nem sok mindent tudtam kezdeni ezzel a résszel, de egy nyugtalanító érzést hagyott bennem olvasás után. Kicsit a csontvázak a szekrényben érzését, olyan "soha nem lehetsz nyugodt" dolgot.

A záródarab, a Rebi kavarta fel talán legjobban bennem az érzéseket. Egy asszony, Rebi hálóingben kimegy a megbolydult kecskéit begyűjteni, amikor az égen fényesség támad, egy narancs vagy gombaféle felhő jelenik meg, és mindent elural a káosz. 

Tényleg nincs közös ezekben az írásokban semmi, mégis az a módszer, ahogyan a szerző egy csoport viselkedésére rááll, ahogyan monitorozza őket, ad egy egységes arculatot az egésznek. Mindenhol szerepet kap a peremlét életérzése, kicsit a kényszerpálya hangulata, a szabadság megélésének korlátozottsága. Talán pont emiatt marad az olvasóban egy olyan érzés, mintha a történetek egy korábbi időben, egy sokkal determinálóbb korban játszódnának.

Kellemes olvasmány volt, talán túlságosan is semleges, de ez most nem zavart. 

Hozott pontszám: 5

Bodor Ádám

Fotó: Valuska Gábor

"Szeptember végéhez képest langyos este volt, lefekvés előtt még egy darabig a tornácon üldögéltünk, csendben hallgattuk a kurrogó lótücsköket, meg ahogy szipog a föld a frissen öntözött őszirózsa alatt."

"Az este egész jól indult, ugyanis három és fél hét után kibékültünk. Egyik pillanatról a másikra történt, hirtelen egymásra néztünk és elmosolyodtunk. Egyszerre fáradtunk bele a haragba. Fel volt húzva bennünk a harag órája, akkorra éppen lejárt."

"Péntek van, ez a Szűz Macskában hústalan nap. Ilyen tartalmú figyelmeztető felirat lóg a bejárati ajtón, a falakon. Kánikula ide vagy oda, a ventilátorok porba dermedten szunnyadnak, fullasztó, csirizes gőz üli meg a termet, plusz a kizsigerelt mirelit főzelékeké…" 

Murakami Haruki - Különös könyvtár

2012 óta az év első olvasása nálam a japán írótól, Murakami Harukitól származik. 

Mostanság érlelődött meg bennem, hogy lehet, hogy váltani kéne, de mégsem volt elég merszem meglépni, és gyorsan megrendeltem új kötetét, A kormányzó halálát. Ez viszont csak nem akart megérkezni. Két nap tipródás után elmentem a könyvtárba, és kikölcsönöztem a Különös könyvtárat, így utólag, lehet, hogy mégsem ezt kellett volna, vagy tényleg itt a váltás ideje? 

A különös könyvtár bár 2018-ban jelent meg magyarul, egyáltalán nem a szerző kései művei közül való, hanem már 1982-ben megíródott. Azóta négy változata létezik, ahogy azt az utószóban olvashatjuk. A szöveg ugyanis elég hamar összekapcsolódott az illusztrációval, a kettő valahogy szerves egységet alkot.Sőt, többféle illusztrációs változat is létezik. Számomra ez annyira nem volt meghatározó, inkább érdekessége a kötetnek, de ezt is csak a magyar kiadáshoz készült magyarázatból tudhatjuk meg. 

Azért nem  kellett a képes betétekre figyelnem, mert a szöveg rendkívül erős, szúrós és valahogy bekavar egy olyan nyomasztó bénultságot, ami teljesen megáll önmagában. Az álmoknak a legnyomasztóbb fajtái közé sorolnám. 

Egy fiú a könyvtárba betérve különös kalandba keveredik, eljut az épület azon részébe, ahová senki sem, de a kiváltságok kellemes részének itt vége is szakad. Kijutni már egy kicsit nehezebb.

Chip Kidd illusztrációja a könyvből

Murakami Haruki munkássága elválaszthatatlan a mágikus realizmus fogalmától. De nagyregényeiben valahogy simulékonyan olvad össze valóság és álom, a keleties misztikum a teljesen realisztikus mozzanatokkal. Ott hagy időt arra, hogy a legapróbb részleteket is megszemléljük, valósággal beszippantsuk a láthatatlan világot. A lábak mellett elsurranó macskák bevillantják azt a másik dimenziót, vagy akár egy női fül gyönyörűségének szemlélése is átkapcsolhat oda, ahol fizikailag ugyan nem vagyunk, de énünk egy része talán mégis ott található. 

Ez az elbeszélés viszont olyan, mint  egy cselekvési terv, egy felszórt vázlat. Egy skicc. Itt vannak például az ételek. Ezek az eddigi regényekben mindig jelentőséggel bírtak. Itt meg csupán fánkok vannak. Rapid üzemmódba kapcsoltunk. Az alig 120 oldalas könyvben rengeteg egész oldalas illusztráció található. A hagyományos írógéppel készült szövegek  hangulatát idézi a betűtípus, és mindehhez dupla sorközt alkalmaz. Ezektől rendkívül szellős ránézésre a kötet. 

Minden gyorsan és kidolgozatlanul zajlik. Csakis a cselekményen marad a hangsúly. 

Aki ismeri már a szerző eddig megjelent köteteit, az valószínűleg csalódni fog ebben az egészen szokatlan, másfajta Murakamiban. Ettől függetlenül, nem adtam fel a szerző iránti rajongásomat, és remélem hamarosan sort keríthetek arra bizonyos A kormányzó halálára is.

Hozott pontszám: 3

Murakami Haruki

Hayes, Terry - Nevem Pilgrim

Azt hiszem soha nem olvastam kémregényt, krimit is elvétve, és valljuk be, az akcióregény sem az erősségem. Mégis jó volt ezt a könyvet olvasni, és egy hétre, karácsony és új év között elutazni Szaúd-Arábiába, Törökországba, a kelet csöppent sem mesés tájaira. Annál már csak visszaérkezni volt jobb.
Ez a hihetetlenül sűrű, masszív történet, aprólékosan felépített alkotás, ahol az az érzete az olvasónak, hogy minden a helyén van; a múlt eseményei, az ok okozat, még a legutolsó fedősztori is megállja a helyét. De kell is időt szánni erre, mert nehéz a magunkfajta embernek elképzelni azt, hogyan épül fel egy tizennégy éves fiúban a nyugati világgal szembeni bosszú, miként ölt alakot a tökéletes terv, mely a nagy Amerika végnapjait hozhatja el.
Nagyon tetszettek az életre hívott karakterek, a másodlagosnak tűnő, már-már lényegtelen látszó részletek, melyek látensen adják meg a történet mélységét.
Számomra nem a hajmeresztő akciók voltak a legemlékezetesebbek, bár valljuk be leesett az állam a bevetett ötletek kapcsán, hanem a hangulatteremtés vitte el a pálmát. Terry Hayes remekül ír mindenről. Ilyenkor megdöbbenek, micsoda türelemmel kell megalkotni egy ilyen monumentális könyvet! 

Nem hiába sokak kedvence, és a kihagyhatatlan alkotások között szerepel.  

Például az idén  7 éves Gabó Olvas blogban, ahonnan magam is kedvet kaptam a kötet elolvasásához. 

Terry Hayes

A könyv spoilert tartalmazó fülszövege: 

"A ​Pilgrim egy olyan ember fedőneve, aki nem létezik. Egy gazdag amerikai család fogadott gyermekeként valaha az amerikai titkosszolgálat kémtevékenységében működött közre. Mielőtt névtelen nyugdíjasként eltűnne, meghatározó könyvet ír a törvényszéki orvostanról.

E könyv azonban kísértetként tér vissza hozzá. Ennek alapján akad a nyomára Ben Bradley, a New York-i detektív, aki elviszi egy lepusztult szállodai szobába. Ott egy kádnyi savban egy nő holtteste hever, akinek vonásai eltűntek, fogai hiányoznak, ujjlenyomatai sehol. Tankönyvi gyilkosság ez – és maga Pilgrim írta a könyvet.

Ezt követően a szokatlan és emberpróbáló nyomozás nyaktörő versenyfutássá válik az idővel, hogy Amerika megmenekülhessen az összeomlástól. Pilgrim útja egy mekkai nyilvános lefejezéstől egy elzászi náci haláltáboron és a Hindukus pusztaságán át egy török tengerpart elhagyott romjaihoz vezet, hogy megtalálja azt az arctalan férfit, aki megdöbbentő tömeggyilkosságra készül Istene nevében."

"A Koránban az áll, hogy egyetlen élet elvétele is egy univerzumot rombol le, és erre láttam most példát magam előtt: kétezer-hétszáz univerzum omlott össze pár pillanat alatt. Családok, gyerekek és barátok univerzuma."

"Tökéletes jelölt voltam a titkosszolgálatok világa számára. Okos voltam, mindig is egyedül éltem, és valami sérülés volt a lelkem mélyén."

"Egyszer azt hallottam valakitől, hogy egyetlen szempontból érdemes odamenni. Ha az ember öngyilkosságot akar elkövetni, de nincs meg benne az ilyesmihez szükséges bátorság, akkor elég két napot eltöltenie Dzsiddában, és meglesz."

Összegzés 2019

Akkor nézzünk egy kis szokásos évzáró összegzést.Senki nem szereti a sok rizsát, beszéljenek ismét csak a számok. Imádjuk a statisztikákat! Ígérem, nem szépítgetek rajtuk semmit. 

180 könyvet olvastam idén, amiből 3 kötetet hagytam félbe. Az egyik egy angol nyelvű volt, amihez elfogyott a türelmem, a másikból csak egy novellát kerestem, és a harmadiknak egyszerűen nem tetszett a stílusa, de abból is lement vagy 50 oldal. 

A maradék 177-ből 112 magyar szerző tollából született. Idén is nagyon büszke vagyok arra, hogy több hazait sikerült elolvasnom, mint külföldit. Mivel a molyon most nem neveztem a különböző nemzetek kihívására, így nem is nagyon figyeltem a sokszínűségre. 

2019-es évet is Murakami Harukival nyitottam. Év közben volt japán, brit, francia, osztrák, amerikai, olasz, ukrán, dán, kínai, holland, ír, pakisztáni, német, norvég, svéd, litván, örmény, izlandi, argentin, indiai, belarusz nemzetiségű írótól származó olvasásom.  Tehát 22 nemzetiség képviseltette magát. 

Izgalmas kérdés a nemek aránya. 81 női szerző, 9 vegyes alkotás és 90 férfi író szerepelt a listán. 

VERS:

180 olvasásból  idén sok verseskötet volt, nevezetesen 18. A Legjobban Baka István kötete lopta be magát a szívembe, de Nádasdy Ádám Jól láthatóan lógok itt című rövid, de ütős alkotása is többszöri elolvasást eredményezett. Ha nem lenne ilyen erős a mezőny, akkor Nemes Nagy Ágnes és Babiczky Tibor könyvét is említhetném, bár ez utóbbi olvasása után volt egy kétnapos néma-sokkos állapotom. Csobánka Emese Zsuzsa köteteit már nem is számoltam és jelöltem az olvasások között, pedig kettőt abból is minimum újraolvastam. Nagy szerepet töltöttek be idén az életemben a lírai alkotások, a fent említett könyveken kívül rengeteg verset olvastam.

NOVELLA:

Idén kevés novellát olvastam szám szerint 16 novellának nevezhető könyvet említenék meg.  Ezek között volt olyan, ami nem kifejezetten novellás kötet volt, csak mondjuk esszéket és hasonló rövidebb lélegzetvételű írásokat tartalmazott. Itt nagy stílusbeli különbségek voltak, de legszívesebben Kőrösi Zoltán A testtől való szabadulás útja könyvét, Ken Liu A papírsereglet és más történetek valamint Légrádi Gergely Napfénytető című kiadványát kell megemlítenem. Ez utóbbi érdeme, hogy munkám során is fel tudom használni a benne található tömör és kifejező írásokat.

GYERMEK ÉS IFJÚSÁGI:

Mesekönyv is akadt pár, ezeket a Merítés-díj  kapcsán vettem elő, 21 gyerekkönyvet olvastam. Kiemelném ezek közül Maléna kertjét Molnár Krisztina Rita remek alkotását és a Kóbor Szálló szívmelengető meséjét Molnár T. Esztertől.

A moly szépirodalmi zsűrijében idén már leköszöntem, de az ifjúsági kategóriában még ott vagyok. Gyermek és ifjúsági könyv szám szerint 32 volt. Nagyon tetszett Zágon Balázs Gömb című könyve, ennek az első részét olvastam csak eddig, és  Wéber Anikó Az osztály vesztese alkotása, amivel volt ugyan bőven bajom, de mégis ajánlom a kötetet, mert fontos témát boncolgat. De a sok jó között kérlek figyeljetek Maksai Kinga Mia & Maja című zseniális alkotására, ami nyert is a Merítés díjon, valamint   Huszti Gergely nevét is memorizáljátok, mert a Mesteralvók hajnala mesteri alkotás. 

HANGOSKÖNYV:
Minden évben számos hangoskönyv is gazdagítja a palettát. Nos idén ilyen-olyan okból kifolyólag nem sok hallgatásom volt. Le sem merem írni, hogy a korábbi harminchoz képest csupán egyetlen könyvet olvastak fel nekem. Ezen mindenképp el kell gondolkodnom, mert a források elapadása természetesen nem lehet egyetlen oka ennek.

ÖNSEGÍTŐ KÖNYVEK: 
Mondjuk 6 olyan könyv van, amit nyugodt szívvel ide lehet sorolni. Viszont idén rendszeres olvasója lettem a HVG Pszichológia negyedévente megjelenő folyóiratának, ami erősíti a mentális egészségemet. Arlene Unger- Nyugalom című könyvét bátran ajánlom, illetve Kim Payne John Melegszívű fegyelmezés kötetét, amit szülői csoporton is bemutattam lelkes édesanyáknak és édesapáknak, pedagógusoknak.



Végezetül jöjjenek a TOP listások, azok a könyvek,
melyek nélkül lehet élni, csak nem érdemes:

 

Sigrídur Hagalín Björnsdóttir és Jón Kalman Stefánson

 1. Száraz Miklós György - Lovak a ködben  
2. Jón Kalman Stefánsson - Menny és pokol
 3. Narine Abgarjan - Égből hullott három alma
 4. Borbély Szilárd - Nincstelenek
 5. Kőrösi Zoltán - Magyarka
 6. Hartay Csaba - Holtág
 7. Grecsó Krisztián - Vera
 8. Baka István  összegyűjtött versei
 9. Molnár Krisztina Rita -Maléna kertje
10. Ranya Paasonen - A nap állása

Kiemelkedő irodalmi élmény számomra a Margó Fesztivál volt, amikor napokon keresztül az irodalmat hordhattam a szívem közepén. Személyesen találkozhattam  többek közt Jón Kalman Stefánsson-nal, Kim Leine-vel és a sziporkázó Sissel-Jo Kazan-nal. A másik legfontosabb esemény pedig a Grecsó Krisztián és Vass Norberttel történő irodalmi est volt az Óbudai Ezüsthegyi Könyvtárban. 

Grecsó Krisztián és Vass Norbert

Köszönöm, hogy velem voltatok ebben az évben, és nagyon boldog, örömökben, szeretetben gazdag, reményteli új esztendőt kívánok, sok-sok szabadidővel,  lelkesítő dolgokkal!

Svensson, Patrik - Tenger a tengerben / A Sargasso-titok

Egy olyan gazdagon összetett könyvről kellene most írnom, ami úgy érzem, hogy szinte lehetetlen feladat számomra. Tenger a tengerben, élet az életben, regény a regényben. 

Egy különleges élőlényről, az angolnáról szól a történet. Azt gondolnánk, hogy a huszonegyedik században, a wikipédia és a google világában nincs titok az ember előtt, ha bármi kérdésem akad csak bepötyögöm a keresőbe, és minden választ megkapok. Ezt az öntelt állítást vétózza meg a szerző háromszáz oldal alatt, miközben feltárja az évezredeken át tartó angolnakutatást, mítoszokat, legendákat, feltételezéseket  számos elmélet megszületését. A könyv személyességét és a cselekmény fonalát pedig a szerző önéletrajzi elemei, az apja és közte kialakult kapcsolat adja meg. 

Onnan indul minden, hogy az angolnahorgászatra az apja tanította meg a szerzőt gyerekkorában. Hogyan tervezték meg ezeket a kirándulásokat, miként jutottak el a céljukig, s a hosszú évek alatt miként változott meg évről évre minden az angolnák körül? Talán ez a változás, vagy a sok titok, mely az állatot övezte, indította arra Svenssont, hogy egy évszázadokon át a múltba tekintő vizsgálatot, egy hajtóvadászatot indítson az angolnák után. De akár az a tény is inspirálhatta, hogy jelen kutatások szerint az angolnaállomány 95% eltűnt az utóbbi körülbelül negyven évben. A folyton mélyülő vizsgálódás az ókorig nyúlik vissza. Az ókori Egyiptomban démonnak, az istennel egyenrangú állatnak tekinteték. Ősi mítoszok lengték körül alakját. Arisztotelész természettudományos kutatásokat is végez az időszámítás előtti negyedik században a hallal kapcsolatban. Tünékeny alakja, szaporodásának mibenléte rejtély volt. És még hosszú évszázadoknak kell eltelnie, hogy valamicskével többet tudjunk meg róla. Sajnos hiába az empirikus vizsgálódás, hiába a tudomány haladása, ha az angolnákról van szó,  akkor  minden kísérlet zátonyra fut. Még azt sem lehet megállapítani, hogy milyen nemű egy-egy példány,  mik a szaporítószervei? Fejezetről fejezetre abban reménykedik az olvasó, hogy az idő haladtával a napnál is világosabbá válik végre, mi a titka ennek a különleges halnak?

De nem csak a múltban, hanem a jelenben is értetlenség uralkodik. Maga a szerző és édesapja is számos hajmeresztő, már-már csodaszámba menő esettel találkozik. Elképesztő szabadulással, megmagyarázhatatlan túléléssel, titkokkal és csodákkal. 

Ez a két vonulat húzódik végig a könyvön; a múlt tapasztalatanyaga és az apa-fia kapcsolat. Valami hihetetlen, ahogyan ez a dualizmus jelen van a kötetben, és ahogyan  keveredik, mint a Sargasso-tengert behatároló három ellentétes tengeri áramlás. Ennyi tapasztalat pedig megérlel egyfajta bölcsességet. Úgy tud konkrét lenni Patrik Svensson, hogy közben a legáltalánosabb emberi élményeket hozza nyilvánosságra. Ez a sajátos hangvétel a könyv egyedülálló különlegessége. Szépirodalmi igényességgel megírt tudományos, misztikus regény. 

A kötet lélegzetelállítóan szép borítót kapott, mely az eredeti kiadást követi, Eva Hasson és Emil Malmborg kezét dicsérik. 

Hozott pontszám: 5 

 Patrik Svensson

"Mekkora áldozatot muszáj vállalnia annak, aki meg akarja érteni az angolnát? Vagy az embert?"

"Egy angolna akkor válik azzá, amivé válnia kell, amikor megérik rá az idő."

"Valahányszor kifogtunk egy angolnát, a szemébe néztem, és próbáltam meglátni valamit abból, amit ő már látott. Soha még csak nem is viszonozta a pillantásomat."

"...hogy megértsünk egy angolnát, érdeklődnünk kell iránta, és hogy érdeklődjünk iránta, tovább kell vadásznunk, megölnünk, megennünk. Legalábbis egyesek szerint, akik mégiscsak a legszorosabb kapcsolatot ápolják az angolnával. Egy angolna nem lehet egyszerűen csak angolna. Egy angolna nem létezhet önmagáért. Így jelképezi immáron az angolna bonyolult kapcsolatunkat a minket körülvevő, nem emberi élettel. "